top of page

 

 

Hogyan képzelem el a közösségünk, pártunk gyakorlati mindennapjait: Amit akár, már a következő percekben is megtehetsz, alkotsz egy modult annak az elképzelésnek a nyomán ami benned van, amit te szeretnél létrehozni a fantáziád vagy a környezetedben tapasztalt igények, ingerek alapján. (mondjuk ha valami bosszant és azt szeretnéd megváltoztatni vagy valakinek segítségre van szűksége) ezután, az elképzelésedet megjelenítjük a közösség honlapján, amit majd különböző vezető beosztású politikusok vagy csak befolyásos emberek elolvasnak és a téma mellé állnak és aztán ők fogják a hivatalos helyekre bevinni. Ha neked is vannak lehetőségeid a téma ügyintézésére, akkor természetesen te viheted az ügyet. Egy dolog nagyon fontos, nem biztos, hogy te vagy a legalkalmasabb a témával való foglalkozásra. Ezért el kell fogadnod, ha a közösség mást ajánl az ügyintézésre. Ha nem lesz olyan kedvező beosztású ember, aki az ügyeddel foglalkozna, akkor a közösség fog felkérni a felvetett témában jártas szakembert.

A közösség vezetése azt kéri az ügyeinkkel foglalkozó megbízottaktól, hogy mindenhol a modul közösség jelvénye alatt járjanak el, amikor a mi ügyünkről van szó.

Ha valaki esetleg „lenyúlja” a témáinkat, az sem gond, hiszen minket a végeredmény érdekel.

Ha lenyúlja és megváltoztatja, akkor a közösség megfigyeli az eredményt és ha az nem megfelelő, akkor mi is megcsináljuk a mi verziónkat.

Természetesen, mindent kommunikálunk a médiában, amennyire a lehetőségeink engedik.

bottom of page